“Birodalmat építek” – interjú Németh Dorottyával

28 éves korára nemcsak kétszeres világbajnok és a magyar fitness új generációjának egyik legemblematikusabb alakja lett, aki nap mint nap nők tízezreit inspirálja, de üzletasszony is, aki felépítette saját márkáját, és egy olyan rendszert hozott létre, amit itthon még senki más előtte.
Szereti a barnító illatát, de a versenyzésre már nem vágyik, és sportolóként is azt mondja, egy nőt a kisugárzása tesz igazán széppé.
“Inspiráló karrierek” interjú-sorozatunk legújabb részében Németh Dorottyával beszélgettünk.

Hogyan lépett be az életedbe a fitness?

3 éves koromban kezdtem el ovistornára járni, amit a ritmikus sportgimnasztika és az aerobik követett. Az RSG-hez túlságosan erős csontozatú voltam, az aerobikhoz viszont túl hajlékony. Szerencsére pont ekkor lett Béres Alexandra fitness világbajnok, és nyitotta meg az első termét, ahol elkezdtek gyerekekkel is foglalkozni. Édesapám meglátta, hogy a fitness az előző két sportág ötvözete, ezért valószínűleg jól menne nekem. Azóta, 11 éves korom óta része az életemnek ez a sport, sőt azt hiszem mondhatom azt is, hogy ez az életem.

Mi kell ahhoz, hogy valaki igazán sikeres lehessen a fitnessben?

A legnagyobb kihívás talán a diéta és az, hogy összehozzuk a versenyformát, vagyis a testzsírszázalék minimális legyen, de a minőségi izomtömeg megmaradjon, azt ne fogyjuk le.
Edzeni mindenki szeret, de minimális szénhidráttal, szinte csak fehérjével annyit és úgy edzeni, amennyit kell, az tényleg nagyon-nagyon nehéz.
Emellett az én kategóriámban koreográfiát is be kellett mutatni, bár én személy szerint mindig ezt imádtam a legjobbam.
Összességében a legfontosabb, hogy nagyon erősnek kell lenni fejben. A felkészülés végére nagyon lecsökken az ingerküszöb, ez engem még az utolsó versenyem előtt is nagyon megviselt.

108488.jpg

Kép: http://www.borsonline.hu

Hogyan lehet a diétát és az egészséges táplálkozást a mindennapok részévé tenni? Mikortól válik ez természetessé, amikor már nem kényszerként éli meg az ember?

Nekem ez ma már az életem része. Tinédzser koromban viszont még nem volt az. Akkor a veresenyszezon és a hétköznapok között sokszor 10 kiló különbség is volt. Aztán egyszer 30 kg-ot szedtem fel, és akkor azt mondtam, hogy elég.
Ma 90%-ban tisztán étkezem, és ez már nem esik nehezemre, mert egy olyan életmódot alakítottam ki, amiben nem egy diéta végét várom. Elértem azt, hogy abszolút élvezhető legyen, ahogyan táplálkozom. Nagyon változatosan eszem, mindenfélét főzök, hagyományos ételeket is, épp csak diétásan készítem el. Hétvégente pedig tartunk “cheat -étkezéseket”, amikor én is ugyanúgy megeszem a nokedlit a paprikás csirkéhez. Arra viszont odafigyelek, hogy ez tényleg csak hetente egyszer, maximum kétszer forduljon elő. Nekem már annyira ráállt erre a szervezetem, hogy nem az történik, hogy bármi “bűnöset” eszem, azonnal elraktározza a szervezetem, hanem megyünk tovább, mintha mi sem történt volna. Egyel többet kardiózom, és meg sem látszik.

Ha valaki most dönt az életmódváltás mellett, akkor az első két-három hét nehéz, amíg hozzászokik ahhoz, hogy például reggelizni kell, nem elég a kávé, ötször kell enni, dobozolni kell, előre kell főzni. De két hét után már érezni fogja a mindennapokban a jótékony hatást, sokkal energikusabb, fittebb lesz, jobb lesz a közérzete, így utána már nem lesz megterhelő a váltás.
Ha eltelik az első néhány hét, akkor már ez lesz a természetes, és el sem tudja képzelni, hogy másként étkezzen.

Itthon mennyire veszi át az életmódváltás a “villámdiéták” és kampányszerű fogyokúrák helyét?

Egyre inkább nyitnak az emberek a megfelelő irányba. Ennek első sorban az az oka, hogy 18-19 éves korunkban mindannyian szembesülünk a jojó effektussal. Ebben az életkorban még könnyen reagál a szervezetünk a hirtelen változásokra. Akkor én sem hittem, hogy 25 éves korunkra tényleg megváltozik a testünk, a hormonháztartásunk. Ilyenkor már a jojózás során egyre több kiló jön vissza, és egyre nehezebben megy le újból a felesleg. Ezért mindenki elkezd törekedni arra, hogy egy kiegyensúlyozott életmódot alakítson ki.
Szerencsére egyre több olyan emberrel találkozom, aki már tisztán étkezik, elhagyja a cukrot, a fehér lisztet. Nekik sokszor már csak az utolsó néhány kiló leadásában kell segíteni.

Aktívan már nem versenyzel, de mégsem távolodtál el attól a világtól teljesen, hiszen bíróként még ma is jelen vagy megmérettetéseken. Hogy éled ezt meg?

Nagyon szeretem, ugyanakkor ez egy nagyon felelősségteljes és egyáltalán nem könnyű feladat. Minden kategória egyre erősebb. Régebben a fitness modelkedésben a győzelemhez elég volt egy szerencsés testalkat, egy csinos pofi és egy kerek popsi. Ma azonban a versenyzőkkel szemben már elvárás, hogy kőkeményen kidolgozott hasizmuk, karjuk, hátuk legyen. Ráadásul egy szubjektív sportágról beszélünk, ahol a kisugárzásnak is fontos szerepe van, és ahová nem mellesleg én is sok versenyzőt delegálok.
Nehéz félretenni, hogy ők az én munkám eredményét mutatják be a színpadon, de nagyon törekszem arra, hogy objektív maradjak. Sőt, ha két ugyanolyan erős versenyző közül az egyik az én csapatomból kerül ki,  bármilyen furcsán is hangzik, általábban neki adok kevesebb pontot, mert azt mondom, biztosan elfogult vagyok.

Edzőként mi a nehezebb: segíteni a fogyásban valakinek, aki nagy súlyfelesleggel rendelkezik, vagy versenyzőt faragni egy olyan emberből, akinek a sport már régóta része az életének, és csak az utolsó lépéseket kell megtennie?

Nagyjából ugyanolyan nehéz. Nekem mindig az a legnagyobb kihívás, ha olyannal kell dolgoznom, aki utálja a sportot. Soha nem volt benne sikerélménye, feleslegesnek tartja, viszont érzi, hogy már valamit el kellene kezdenie. Ilyenkor általában azt mondják, hogy jó, adnak nekem egy hónapot, aztán meglátják, mi lesz.
Szerencsére sokan jártak és járnak hozzám végül hosszú ideig azok közül, akik így indultak.
Számomra ugyanolyan sikerélmény, ha valakivel 42-esből 38-as méretet varázsolunk, mint mikor valaki világbajnok lesz. Mindkettőhöz ugyanolyan elhatározás kell, és bármi is a cél, nagyjából ugyanazon az úton kell végigmenni, ugyanúgy áldozatokat kell hozni mindenkinek a maga módján.

Egyértelmű volt számodra, hogy a versenyzés után is a fitness világában maradsz edzőként, vagy volt B terved?

Már egyből a diplomám megszerzése után elkezdtem edzőként dolgozni. Olyannyira, hogy amikor megvédtem a világbajnoki címemet, ugyanazon a versenyen elindult velem húsz versenyzőm más kategóriákban, az öltözőben egymást barnítottuk a színpadra lépés előtt.

Nekem mindig is tiszta volt, hogy ezzel szeretnék foglalkozni. Már 16 évesen tudtam, hogy a TF-re megyek, hogy az egyetem mellett megszerzem a személyi edzői képesítést, erre abszolút tudatosan készültem. Mindig ez volt álmom.

26151_nemeth-dorottya.jpg

A versenyzés nem hiányzik?

Nem, egyáltalán nem. Tudod, mi hiányzik? A koreográfia része. Ezért volt fantasztikus élmény, mikor tavaly az Anna and the Barbies-zal mehettem fellépni, és amíg Anna énekelt, én kiélhettem a koreográfiás vágyaimat.
Azt viszont már nem érzem, hogy bennem lenne az a tűz, ami egy harmadik világbajnoki címhez kellene. Nagyon szépen gondolok vissza az egészre. Mikor a versenyzőimmel kint vagyok egy megmérettetésen, imádom a barnító illatát és az egész hangulatot. De mikor őket figyelem, nincs az bennem, hogy én miért nem állok a színpadon. Nekem már nagyobb öröm, hogy egy versenyzőm világbajnok, vagy abszolút Európa-bajnok lesz én már őket szeretném segíteni.

Mindeközben elindítottad a saját edzőtermedet, a MyBodyt. Nálatok mindenki személyi edző segítségével edz, többek között ezért sem vagytok átlagos konditerem. Hogy jött ez a koncepció?

Öt éve jött ez az ötlet, és éppen azért, mert minden ember különböző. Nem lehet a vendégeket kategorizálni. Mindenkinek másra van szüksége. Mind étrendben, mind edzéstervben, mind apró nüansznyi dolgokban.

Tudom azt is, hogy ha valaki először lemegy egy edzőterembe, akkor rosszul érzi magát, mert nem tudja használni a gépeket, vagy szégyelli magát a profik előtt. Kicsit ahhoz tudnám hasonlítani, mikor én angolul kezdtem tanulni. Mivel a német tudásunk alapján osztottak be minket, én egy erősebb csapatba kerültem, ahol valamennyire mindenki beszélt már angolul. Én annyira szégyelltem magam, hogy nem is mertem megszólalni.
A konditeremben is sokan azért nem merészkednek le a kardió gépekről, mert félnek, hogy butaságot csinálnak, és nem akarják, hogy kinevessék őket.

Itt bárki bejön, először leülünk egy személyes konzultációra, megbeszéljük, mi a terve, mit szeretne elérni, edzett-e már korábban, hogyan táplálkozik. Ez alapján személyre szabott programot készítünk, éppen ezért érünk el nagyon látványos eredményeket. Nem adunk a vendégeknek csodapirulát, és nem kínozzuk őket az alagsorban, egyszerűen csak úgy foglalkozunk velük, ahogy nekik a legoptimálisabb.

Mi alapján választod ki, hogy kikkel dolgozol együtt a teremben?

Sok mellényúlásom volt, sokan csak a hátamon akartak felmászni, sokat csalódtam. De mostanra egy nagyon zárt rendszerem lett és egy nagyon megedzett csapatom.
A legtöbb nálam dolgozó edző a versenyzőm volt. Ők elvégezték az iskolát, és szerettek volna trénerként dolgozni, én pedig szívesebben dolgozom együtt olyanokkal, akik ismerik a rigolyáimat, a rendszereimet, és akik a saját bőrükön is tapasztalták, amit másnak mondanak. Soha nem dolgoznék olyan emberrel, aki elvégzett egy sulit, de semmilyen diétát nem csinált végig, nekik csak üres tudásuk van, a miértekre nem tudják a választ. A papír persze kell, de sokkal fontosabb, hogy valaki a saját testén is tapasztalja azt, amit utána a vendégnek mond.

Egyre többen követnek téged a közösségi média felületein. Mondhatni, hogy példakép lettél. Milyen érzés?

Köszönöm:) Én egyáltalán nem úgy élem a mindennapjaimat, hogy bárki tudná, ki vagyok, ezért nagyon fura, mikor mondjuk egy bevásárlóközpontban odajönnek hozzám, és közös fotót kérnek. Ez mégis egyre gyakrabban történik meg. Ilyenkor én nagyon lelkes vagyok, és úgy örülök, mint egy kisgyerek, még akkor is, ha éppen egy csomag zsepivel a kezemben állok a DM-ben.
Amikor anno elkezdtem a Facebookon megosztani a mindennapjaimat, soha nem gondoltam volna, hogy valaha 55.000 ember fog követni.
Volt olyan, hogy arra kért egy hölgy, ne legyenek olyan napok, mikor nem posztolok, mert neki én adok erőt. Ez mindenképpen felelősségteljes dolog, ezért nagyon ügyelek arra, hogy az oldalamra tényleg olyan tartalom kerüljön ki, amit használni tudnak az emberek, és ne azt lássák, hogy itt egy selfie, ott egy selfie, meg puszit dobok. Nagyon sokan így vezetik az oldalukat, tök jó, csinálják, olyan like-oló tömeg is van ezeken az oldalakon.
Ha én kirakok egy mosolygós selfie-t, az kevésbé érdekli a látogatókat, viszont, ha valami olyat teszek ki, aminek valóban van értékes tartalma, az több ezer like-ot kap.
Éppen emiatt arra is nagyon ügyelek, hogy kikkel dolgozom együtt, mihez adom a nevemet, mert szeretném, ha a hitelességem megmaradna. Nem akarok celeb lenni, nem akarok magánéleti drámákból sztorikat. Ez a része engem nem érdekel. Nekem az a fontos, hogy minél több embernek tudjak segíteni, éppen ezért nagyon boldog vagyok, hogy New Yorktól Ausztráliáig külföldről is megkeresnek emberek, akikkel online kezdünk el dolgozni.
Nekem ez a célom ezzel az egésszel.

20131122-nemeth-dorottya-fitnesz-interju24.jpg

Kép: http://www.origo.hu

Mire vagy a legbüszkébb azok közül az eredmények közül, amiket eddig elértél?

Azt hiszem arra, hogy 28 évesen elmondhatom, hogy saját csapatom van, saját rendszerem van, ami a világon bárhol megállhatná a helyét. Saját éttermet is indítottam, ahol bárki fogyaszthat klasszikus ételeket diétás formában. Azt szeretném megtanítani az embereknek, hogy a diéta az nem a natúr csirke-saláta. Jókat kell enni, finomakat kell enni, nem kizsigerelni a szervezetet. Ez alapján csináltam meg az éttermet, ami maximálisan kiegészíti az edzést. Emellett még rengeteg tervem van, amivel építgetem a kis “birodalmamat”, de ezekről majd akkor szeretnék beszélni, ha már megcsináltam őket.

Mostanában sok vita zajlik a médiában arról, hogy milyen az ideális nő? Te mit gondolsz?

Egy nőnél a kisugárzás a legfontosabb és az, hogy jól érezze magát a bőrében. Nyilván sportolóként nekem a feszes, tónusos test tetszik leginkább, de mégsem tudnám azt mondani, hogy a vékony vagy a teltkarcsú lehet csak szép.

Például én magamnak a versenyformámat a mindennapokban nem szeretném, mert nem nőies. A versenyre tökéletes, szakmailag fejet hajtok az összes testépítő-nő előtt is, de a hétköznapokban nem vágyom rá.
Volt egy vendégem, aki kb. 130 kiló volt, de én még életemben nem találkoztam olyan szexi és életvidám nővel, mint ő. Olyan kisugárzással rendelkezett, hogy jó volt ránézni. Szerintem ez sokkal jobb, mint ha valaki 56 kiló, de rosszul van attól, hogy van egy kis cuci a hasán, és ebbe belebetegszik, csak salátát hajlandó enni, amitől meg állandóan rossz kedve van, mert egyébként ő úgy enne… Szerintem a legfontosabb, hogy legyünk igényesek, figyeljünk oda magunkra, sportoljunk és együnk egészségesen, de érezzük jól magunkat a bőrünkben, fogadjuk el magunkat.

Mindenkinek azt tanácsolom, hogy ha távol áll tőlük a konditermi világ, akkor válasszanak bármilyen sportot, amit élveznek. Menjenek el röplabdázni, túrázni, csak mozogjanak, sportoljanak.  A kinézet egy dolog, az a hiúság kérdése, de igenis a prevenció is nagyon fontos. Sokan csak akkor kapcsolnak, mikor már kialakult a cukorbetegség vagy a PCOS.
Ugyanez áll a táplálkozásra is. Ne csak azért ne egyenek cukrot vagy fehér lisztet, mert fogyni szeretnének, hanem azért, mert nem akarnak betegek lenni.

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s