Hashtaghírességek kontra átlagemberek

Már nem újdonság, hogy folyamatosan értelmezzük és újraértelmezzük a média felelősségét az emberek mindennapjaiban. Az utóbbi évtized social media térhódításának hatására azonban ez a téma minden eddiginél jobban előtérbe került. Depresszió, önértékelési és táplálkozási zavar, online zaklatás, párkapcsolati válságok. Csak néhány dolog, ami összeköthető a közösségi oldalak elterjedésével, a filterezett életek nyilvánosság elé tárásával. És mindezért már nemcsak a tv-k és bulvár magazinok szerkesztőit hibáztathatjuk, hanem saját magunkat is.

A média esete a felelősségvállalással

TV, rádió, napilap, hetilap, képes magazin. Ha megkérdezzük nagyszüleinket vagy szüleinket, számukra korábban ezek a médiumok jelentették a tájékozódás legfőbb forrásait. Olyan csatornák, amikben adott tv.jpgidőközönként aktualitásokról, a világ történéseiről, sztárokról, filmekről olvashattak, halhattak egy(elméletben) hozzáértő csapat által megszerkesztett struktúrában és tartalommal.
Aztán jött az internet, amin keresztül hirtelen elképesztő mennyiségi információhoz jutottunk hozzá. Szinte bármilyen tudás elérhetővé vált, nemcsak saját környezetünkből, hanem a világ legtávolabbi részéről is. Már ez óriási kihívásokat hozott az életünkbe, annak ellenére. hogy a weben elérhető tartalmak nagy része még mindig szerkesztett, bár jóval nehezebben kontrollálható volt.
Nem kellett azonban túl sokáig várni és megszületett a web 2.0. A médiának az a szerelemgyerek, aminek fejlődésébe, nevelésébe már nemcsak a szülők, vagy pedagógusok szólhattak bele, hanem bárki, aki erre magát alkalmasnak, érdemesnek találta.
Sorban születtek a blogok, ahol akárkiből lehetett újságíró és a közösségi felületek, ahol mindenkiből válhatott sztár.
Ezzel azonban a média fogyasztási szokások mellett egy másik nagyon fontos dolog is megváltozott. Míg a hivatásos publicistákat etikai kódex és komoly törvényi előírások szabályozzák, addig a “nép hírnökei” szinte válogatás és felelősségvállalás nélkül posztolhatnak. A legtöbben azt sem gondolják át, hogy számukra mit jelenthet egy információ megosztása, nemhogy azt, hogy másokra milyen hatással lesz majd.
A közösségi média éppen emiatt sokszor az exhibicionizmus játszóterévé avanzsál. Erre a térre pedig mi magunk hurcoljuk be a veszélyesebbnél veszélyesebb hintákat és a magasabbnál magasabb mászókákat, ahonnan leesve akár nagyon komoly sérüléseket is szerezhetünk.

Sztárok és “hashtaghuszárok”

15 évvel ezelőtt még azok voltak a sztárok, akiket a tv-ben láttunk. Ha rajongani akartunk valakiért, akkor

közülük lehetett választani. A média világa persze már akkor sem volt sem szebb, sem átláthatóbb, és nem kétlem, hogy a képernyőre kerülő hírességek egy része akkor is egy jól kitalált marketing stratégia vagy egy kiterjedt kapcsolati háló révén érte el a sikereit. Mégis, akkor úgy tűnt, valami oka van annak, hogy ők reflektorfénybe kerültek. Talán letettek valamit az asztalra.
Ráadásul azáltal, hogy csak addig voltak jelen az életünkben, amíg szólt a tv vagy a rádió, esetleg amíg elolvastuk a róluk szóló cikket, volt köztünk távolság. És itt nem elsősorban földrajzi távolságra gondolok, hanem arra, hogy az egész nagyon egyszerűnek tűnt: ők benne voltak a médiában, mi pedig nem. Ez persze nem azt jelentette, hogy nem voltunk olykor irigyek, ha a kedvenc színészünk nyaralásáról láttunk fotókat egy magazinban, vagy nem szerettünk volna olyan alakot, mint egy bálványozott énekesnőnké, de mégis sokkal könnyebb volt a témát lezárnunk magunkban azzal, hogy “ne hasonlítsuk magunkat hozzá, mert ő sztár.”

A közösségi média megjelenésével azonban a hírességek és hétköznapi emberek között húzódó választóvonal több szempontból is elmosódott.

Egyrészt a szó hagyományos értelmében vett celebritások ugyanazokat a közösségi platformokat használják, amiket bárki más. Ezáltal ugyanúgy beleláthatunk a mindennapjaikba, ahogy a barátainkéba. Nemcsak olyan helyzetekben találkozhatunk velük, amiben sztárként funkcionálnak, hanem mindennapos, átlagos tevékenységeiket is nyomon követhetjük. Láthatjuk, hol esznek, hol vásárolnak, kikkel töltik a szabadidejüket. Ez egy kiváló marketing eszköz a hírességek körében, amivel újabb és újabb  rajongókat gyűjthetnek, de egyben jelentősen csökkenti azt a bizonyos távolságot is, ami elválaszt minket a bálványainktól.
Szinte egy szintre kerültünk velük, ennek következtében pedig sokkal hamarabb fogjuk magunkat a celebekhez hasonlítani, mint korábban.

Másrészt kialakult a hírességek egy új kasztja, akiknek a “sztársága” nem egy kiemelkedő teljesítményre, vagy képességre eredeztethető, mindössze a megnyerő külsejükre vagy a fényűző életstílusukra vezethető vissza. A skála elég széles a cuki kutyákkal pózoló jóképű pasiktól kezdve, a tökéletes alakkal megáldott fiatal lányokig, akik beutazzák a világot. Az ő “könnyen jött-könnyen megy” hírnevüket az táplálja, hogy egy olyan világot tesznek látszólag bárki számára elérhetővé, melyet eddig a legtöbb ember csak a  tv-ből ismert.
Ezért sokkal több a közösségi média, mint a hagyományos: nemcsak szórakoztatást vagy információ forrást jelent, hanem vágyódást, valahová tartozást, aminek megélése a személyiségünk legmélyebb bugyraiba visz bennünket el.

Testképzavar

Az, hogy a sztárok már több szempontból is “köztünk élnek”, új távlatokat nyitott a média pszichológiai hatásában.
A testképzavarokat már régóta tulajdonítják a tv-ben látott kifogástalan megjelenésű hírességeknek, ám napjainkban ez minden eddiginél jobban jellemző.
Ha egy fiatal lány a nap bármelyik percében végigpörgeti az Instagram oldalát, valószínűleg minden blogger1.pngesetben találni fog legalább két-három tökéletes mosolyú, tökéletes alakú, tökéletesen összeválogatott ruhákban pózoló, abszolút a saját korosztályához tartozó lányt. Ezek a hölgyek sok szempontból épp olyanok, mint ő. Ugyanabban az országban, esetleg városban élnek, ugyanannyi idősek, tegnap ugyanott reggeliztek, ugyanolyan átlagemberek, mint bárki más. Épp csak, ha ők kitesznek egy fotót, legyen rajta szinte bármi, egyből több száz, vagy éppen több ezer like-ot söpörnek be.
Mire következtethet hát ezeknek a fotóknak az alapján egy átlag fiatal? Arra, hogy ez a tökéletesség az általános elvárás, és hogy bárki, aki ennek nem felel meg, már ciki.
Egy tinédzser, aki éppen a legsebezhetőbb korban van, nem gondol bele, hogy mi lehet a képek mögött, amiket a nap 24 órájában lát. Nem számol azzal, hogy ezek a képek sokszor mesterségesen beállítottak, ahogy azzal sem, hogy a fotókat kreáló emberek élete sokszor semmi másról nem szól, csak, hogy elkészítsék a legtöbb kedvelést érő posztot. Nem sejti, hogy a 90-60-90-et produkáló lányok oldalán sokszor csak azért szerepel ételfotó, mert az trendi, hiszen igazából nem eszik meg a bemutatott fogásokat, sőt leginkább semmit nem fogyasztanak, mert féltik alakjukat. Fel sem merül bennük, hogy nem biztos, hogy természetes, az, hogy ezeknek a csajoknak bőven belefér az idejükbe, hogy minden egyes nap a konditeremben töltsenek órákat, és persze ezt meg is örökítsék.
Ezeknek a képeknek a hatására sokszor még a teljesen átlagos, vagy annál kicsit jobb adottságokkal és megjelenéssel rendelkező fiatal lányok is elbizonytalanodnak, és olykor eszeveszett diétába kezdenek. Egészen addig, amíg nem érzik azt, hogy megfelelnek a közösségi médiában látott sztenderdeknek. Ez azonban sokszor megvalósíthatatlan feladat, ami miatt sokan állandó elégedetlenséget éreznek, önbecsülésük, mélypontra kerül, emiatt pedig akár súlyos és tartós evészavar is kialakulhat náluk.

Énképzavar

Talán még gyakoribb és sokkal szélesebb kört érintő probléma a közösségi média énképet romba döntő

hatása, melynek eredményeképpen rengeteg ember érzi úgy, hogy élete üres és értéktelen.
Hogy miért?
Mert nehéz megfelelni annak a sztenderdnek, amit a “hashtaghírességek” állítanak elénk. Lányok, akik minden héten más tengerpartról, más bikiniben posztolnak. Pasik, akik minden este nagyszabású vacsorákat adnak a népes baráti körüknek, anyukák, akik -bármilyen pici is még a gyermekük – mindig csinosak, és persze sosem ülnek otthon. Ők a mindennapok felkapott hősei.
A lelkünk mélyén és jobb napjainkon tudjuk ugyan, hogy nem ez a normális, és hogy csak egy filterezett életet látunk ezeken a képeken keresztül. Mégis egyre gyakrabban bizonytalanodunk el kezdünk el vágyni egy elérhetetlen és sokszor hamis életstílusra.
Azáltal pedig, hogy a legtöbben sosem képesek ezt elérni, elkezdjük leértékelni önmagunkat: “valószínűleg nem elég jó a munkánk, hiszen nem tudunk belőle olyan ruhákat venni, mint amiket a fotókon látunk, sőt el sem tudunk utazni azokra az egzotikus helyekre, ahová hőseink kiruccannak egy hosszú hétvégére. Hogy, hogy nem, de nekünk valahogy nincs mindig tökéletesen beszárítva a hajunk. Ennek biztos az az oka, hogy a gyerekünket sem neveljük elég jól, és ezáltal több időt kell vele töltenünk, mint az insta-celebeknek, akik ehelyett gyorsan elugranak a fodrászhoz. A baráti társaságunk is valószínűleg azért nem olyan nagy, mert nem vagyunk olyan jófejek, mint a közösségi média bálványai.”

A helyzeten csak ront, hogy a cégek marketingesei leleményesen felismerték, hogy ma már nem csak a “valódi” hírességek jelentenek reklámértéket, hanem a népi internet hősei is. Elkezdték őket ajándékokkal, ruhákkal, utazásokkal bombázni, cserébe pedig csak azt kérik, amihez ez a kaszt egyébként is a legjobban ért: egy ezer like-os posztot a termékről.
Ez a tendencia még inkább piedesztálra emeli őket, hiszen azt gondolhatjuk, hogy ezek az ajándékok tökéletességük elismerését jelentik, és mi is megkaphatnánk ugyanezt, ha képesek lennénk elérni a szintjüket, élni az életüket.

Ezek az emberek sokak számára példaképpé válnak, így már nem a szüleikre, vagy elismert tudósokra, üzletemberekre akarnak hasonlítani, hanem rájuk. Tele vannak a social portálok olyan “wanna-be celebekkel”, akik már szinte magukat megalázva, izzadságszagúan próbálnak bekerülni a “legfelsőbb közösségi média körökbe”. A többségnek ez nem sikerül, akinek mégis, az pedig megtapasztalja, hogy egy olyan életre vágyott mindezidáig, ami gyakorlatilag nem létezik a valóságban, vagy ha mégis, akkor komoly ára van.

Mert a mindennapos baráti vacsorák és bulik annyira fárasztóak, hogy csak akkor tudod megvalósítani, ha nap közben alszol, ami egy normális munka mellett viszonylag nehezen kivitelezhető. Az egzotikus országokba csak akkor tudsz elutazni, ha elképesztő jó munkád van, megnyerted a lottó ötöst, vagy valaki biztosítja számodra ezt a lehetőséget, legyen szó a szüleidről, egy barátról, vagy a párodról. Ez azonban a függetlenséged totális elvesztésével jár, hiszen, ha megszoksz egy életstílust, amit magadnak nem engedhetnél meg, akarva-akaratlanul is alá fogod rendelni az életedet annak, aki ezt megteremti számodra. Innentől kezdve – bármilyen boldognak és tökéletesnek is látszol a fotóidon – mindig benned lesz az, hogy mi van, ha holnaptól mindez véget ér. Hiszen ez nem a te döntésed, gyakorlatilag nem te befolyásolod a saját sorsodat.

A másik kérdés az, hogy vajon tényleg meg tudjuk-e élni a boldogságot, ha mindig az jár a fejünkben, hogy miként lehetne megörökíteni egy emlékezetes pillanatot. Vajon nem veszti el az értékét egy élmény, ha csak fizikailag vagyunk jelen és lélekben egész máshol járunk?
Nem lehetséges esetleg az, hogy a mi életünk igazából tökéletesebb, mint az Instagram hőseié, épp csak kevésbé vagyunk jók a saját mindennapjaink marketingelésében?

Nemcsak a tinik problémája

A témáról beszélgetve a baráti körömben, szinte nem volt olyan, aki ne ismerte volna be, hogy egyszer-egyszer ő is elbizonytalanodik saját magát, a saját életét illetően, ha sok időt tölt a közösségi portálokon. Pedig ők mindannyian a 20-as éveik végén, 30-as éveik elején járó emberek, akiknek az életére a legnagyobb túlzással sem lehet azt mondani, hogy üres vagy értéktelen.
Mégis úgy tűnik, hogy a közösségi média nemcsak a tiniket zavarhatja össze, hanem bárkit, akár minket is.

Azt gondolom, hogy paradox módon a filterezett műéletek hatására éppen a valóság lehet az orvosság. Az, hogyha képesek vagyunk megélni a boldog pillanatainkat, megünnepelni a sikereinket, megkeresni a jó tulajdonságainkat, szeretni a családunkat, a barátainkat és a párunkat. És nem feltétlenül megosztani ezt mindenki mással.

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s